Stag Weekends

Angolok milliárdos bulijai Budapesten

back to press coverage

NéPSZABADSáG [HUNGARY] -

Változatlanul a külföldi legénybúcsúk kedvenc célpontjai között van a magyar főváros. A partihétvégék kiszolgálása a hazai turisztikai szektor fontos ága lett: a túlnyomórészt brit ifjak évente csaknem egymilliárd forintot költenek Budapesten.

- Olcsó repülőjáratok - mondja gondolkodás nélkül a brit Alex, amikor arról kérdezem, szerinte minek köszönhető, hogy honfitársai ezrével szerveznek egész hétvégés legénybúcsúkat Magyarországra. Egy kicsit még várok, hátha szóba kerül az építészet vagy a kiváló konyha, de nem: azonosítottuk az érdeklődés fő okát.

Alex nemrég tartott budapesti legénybúcsúja tökéletesen atipikus volt - persze, csak ami a szervezést illeti. Egyrészt az angol fiatalember eleve itt él és így hívta át a barátait, miközben az angolszász legénybúcsú-kultúra kötelező eleme, hogy idegen városokban tartsák őket. Másrészt - épp az ismeretlen terep miatt - általában közvetítőirodák segítségét veszik igénybe, amire Alexnek logikusan nem volt szüksége, de ő nagyjából az egyetlen. Angolföldön már akkor külön turisztikai ágazat épült a bulikra, amikor még Dublin volt a legnépszerűbb célpont. Az Európai Unió 2004-es bővítése után aztán hirtelen a keleti vadromantika lett a sláger, itt pedig már létkérdés, hogy a környéken eligazodó kísérőkre bízzák magukat. (A brit külügyminisztérium riasztó adatai szerint például a külföldön bulizó ifjak 4 százalékát hosszabb-rövidebb időre őrizetbe veszik.)

Budapestnek azért akadnak megkülönböztető jegyei a régió többi városával szemben: a szervezőirodák rendszerint Kelet-Európa legnyüzsgőbb és legkozmopolitább helyeként reklámozzák. A legnagyobb brit utaztatónál, a Pissup.com -nál csak Prága óriás skanzenje előzi meg a magyar fővárost, Krakkót vagy Tallinnt pedig fél kézzel verjük. Csak rajtuk keresztül tavaly 7000, az idén idáig 5000 vendég érkezett - mondta kérdésünkre Jacy Meyer, a cég marketingese. A legnagyobb irodák adatait összegezve egy évben összesen 16-18 ezer nekihevült angolt fogad Budapest, akik az általunk begyűjtött becslések szerint átlagosan fejenként 150 fontot költenek a repülőjegyen felül, így évente csaknem egymilliárd forintot hagynak különböző fővárosi szállodákban, éttermekben és fürdőkben.

Az utaztatók nemcsak szállodát intéznek az érkező csoportoknak. Megmutatják nekik mind a két megbízható budapesti sztriptízbárt, de egyéb programokat is szerveznek számukra. Lényegében ebből is élnek: a Pissup.com-nál például kérdésünkre azt állították, az állandó partnereiktől kapott árengedmények révén 30 százalékkal olcsóbbra tudnak kihozni egy élménydús hétvégét, mintha valaki maga próbálná megoldani, feltéve, hogy egyáltalán megtalálná a dolgokat az interneten. Gyakori műsorelem például a quadozás, azaz négykerekű terepmotorozás egy erre épített pályán. Az ezt biztosító Xtreme Toursnál már megtanulták kezelni az érkező briteket: a nagyon másnaposakat nem engedik felülni a motorokra, és már rezzenéstelen arccal fogadják, ha a vőlegény csirkejelmezben vagy összebilincselt kézzel jelenik meg. De nemcsak a kiszámítható kiszámíthatatlanság miatt lelkesednek a távoli vendégekért: Barth Gabriella, a cég egyik vezetője szerint mostanra bevételeik csaknem felét a brit partituristák adják.

Kedvező tapasztalatokról számolt be Makai István is, akinek belvárosi étterem-szórakozóhelye, a Portside de Cuba azóta a Pissup.com partnere, amióta egy kísérő egyszer levitt hozzájuk egy csoportot: azonnal elkérték az iroda elérhetőségeit. Az üzletvezető tapasztalatai szerint a többi vendég sem bánja, ha harminc brit vacsorázik mellettük, bár adódhatnak furcsa helyzetek. - Néhány hete egyszerre zajlott egy angol legénybúcsú és egy magyar lánybúcsú ugyanabban a teremben, ráadásul a fiúknál volt táncoslány, a lányoknál meg chippendale fiú. Aztán nagyon jó kis móka sikeredett belőle, remekül elszórakoztak egymással.

A főleg hölgyekre építő programokat biztosító HaraShow műsorszervezője, Szabó Roland azt emeli ki, hogy a britek "százszor jobban" el tudják engedni magukat, mint a magyar nézők. Szerinte, ha valamit, akkor ezt akár el is tanulhatnánk tőlük, és épp ezért nemcsak a kieső bevétel miatt hiányozna neki, ha például a 2009-re ígért szigorú dohányzási tilalom miatt elmaradoznának a britek. De ennek egyelőre nem áll fenn a veszélye: a Ryanair nemrég bejelentett, vidéki brit városokból érkező három új budapesti járata például valószínűleg nem az innen Észak-Angliába irányuló téli turizmusra épít.



 
Arrival: cal
in City:

See what our clients say:

100% genuine references here. we all had a great time in Prague and we would like to thank ...

- Paul


More>>
Featured Pages:
Amsterdam | Berlin | Bratislava | Brno | Budapest | Gdansk | Krakow | Prague | Riga | Sofia | Tallinn | Warsaw | Wroclaw

Our Other Sites:
Stag Weekends | Polterabend | Svensexa | Utdrikningslag | Junggesellenabschied
Stag Weekends  Pissup

Copyright © e-Blok Ltd., 3 The Fountain Centre, Lensbury Avenue, Imperial Wharf, London SW6 2TW.
All rights reserved. Pissup is an EU registered trademark - number 004692612

 

Pissup Tours says "Please binge responsibly" on your stag night.
We offer package holidays and hotels for your Stag Weekends